Határtalan 

4 hónapos késéssel kapták kézhez a székely “terroristák” az ítéletet

A börtönben ülő, két székely vármegyés most kapta csak kézhez az ítéletet. Az alábbiakat az egyikük felesége tette közzé Facebook-oldalán.

Bűnügyi döntés indoklása, vagy a vádirat igazolása?

Számos benyújtott kérés, és kérvényezés után megkaptuk az indoklást 2018. Október 31-n, majd négy hónap után. “Vádirat a négyzeten”, amely úgy néz ki mintha az ügyészség írta volna, és ami következtetéseken és feltételezéseken alapul. Azokon a következtetéseken és feltételezéseken amelyeket nem vett figyelembe alapfokon a bíróság, így olyan tényállás alapján döntött ami, szerintük, eltér a vádiratban megjelenítettől.

2017-n a Táblabíróság döntése szerint nem volt megállapítható, hogy Beke István bármilyen robbanószerkezetet akart volna készíteni, kizárta B.Sz. tanúvallomását, illetve a védett tanú József Sándor vallomása alapján készült jegyzőkönyvet, majd felmentette őket!

Másodfokon a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék, elfogadta az ügyészség fellebbezését, amely törvénytelennek és megalapozatlannak minősítette az alapfokú döntést,anélkül, hogy egyetlen bizonyítékot bemutattak volna ennek érdekében, a védelem majd minden bizonyítási kérelmét elutasították, és a jogi besorolás megváltoztatása után gyakorlatilag a védekezési lehetőséget is felülírták. Ítéletet hoztak 2018. Július 4-n, határozat, melyet most , október 31-n kaptunk meg a 2018.június 15-i végzéssel együtt, a bírók és ügyész aláírásának hiányában.
Az indoklás egyféleképpen válasz, és tükör, a “kriminális” vádirat tükre, melyben majd 70 oldalon az ügyészség, és a bíróság bebizonyítja, hogy a hazugság a végletekig megy!

Csak Romániában történhet meg, hogy alapfokon, terhelő bizonyítékok hiányában a bíróság felmentse a vádlottakat,és fellebbezés után, ugyanazon “bizonyítékok” értelmében ártatlanul ítéljék el őket, téve ezt oly módon , hogy a bizonyítási eszközök, kérelmek, túlnyomó része elutasítást kapott, mint a hanganyag kriminalisztikai elemzése, az eredeti vevőeszköz , eredeti hanganyag kérelme, a hanganyag újbóli közmeghallgatása, a tanúazonosság megállapításának kérelme (a vád koronatanúja, saját vallomása szerint azonos az egyik résztvevővel), a pirotechnikai és informatikai vizsgálat eredményét a mai napig nem hozták a vádlottak tudomására, törvénytelen módon gyűjtöttek és kreáltak bizonyítékokat ( a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság majd három héttel azelőtt, hogy a védett tanú leadja az inkrimináló hanganyagot kapott egy dokumentumot a vádakkal, amelyen megjelenik a 003064-s 2009-n kötött protokollum száma.) Tisztességtelen eljárás után ítéltek, és mondták ki bűnösnek őket, akik soha nem ismerték el a bűntény létezését sem!

Az “indoklás” tetőfoka annak a taglalása, hogy a “vádlottak nem felebezték meg a hanganyag tartalmát”, hogy “sem első, sem másodfokon , a vádlottak nem nevezték meg a gyanús elemeket a hangfelvételben”, hogy “a hanganyag kriminalisztikai elemzése nem volt szükségszerű és indokolt, ugyanis a beszélgető felek nem fellebbezték meg a kijelentések tartalmát.”
Következtetésként: “ a bizonyítási eszközökből nem tudták megállapítani, hogy Beke István milyen összetevőket használt volna fel, de ez nem releváns”, ugyanis a pirotechnikai vizsgálatban “ kilenc változatot teszteltek, 6 óra alatt, így az átlagos elkészítési idő eszközönként 40 perc”. Miből?-, és hol vannak ezek a “komponensek”???? Helyből hülyébbek, mint más nekifutásból? Egy igazi terrorista ügy megoldása nem tart három évet! Vagy létezik, vagy nem, de a kiszabott büntetésnél biztosan nem azt írja, hogy “ mérsékelt veszélyesség!!!”, hanem közveszély!

Ilyen feltételekkel , ebben a “jogállamban”,milyen esélyünk van bármilyen jogorvoslatra?

/Patrióta/

Kapcsolódó tartalmak