Belföld 

160 milliárddal több egy év alatt: Lőrinc elvtárs már a második leggazdagabb magyar

Rekordot döntöttek a magyar milliárdosok, vagyonuk egy év alatt 890 milliárd forinttal 4267,4 milliárd forintra nőtt 2017 végére a napi.hu hírportál kiadványának becslése szerint.


A 100 leggazdagabb 2018 című, csütörtökön megjelent összesítés alapján a legvagyonosabbak rangsorának élén immáron nyolcadik éve az OTP vezetője, Csányi Sándor áll 320 milliárd forintra becsült vagyonnal. Tőle mindössze 40 milliárd forinttal maradt el a tavalyi ötödik helyezett Mészáros Lőrinc, aki – mint írták – 160 milliárd forintos gyarapodást ért el egy év alatt.

A harmadik helyen 260 milliárd forinttal a nemrég elhunyt Demján Sándor, a negyediken pedig 240 milliárd forintos vagyonnal Gattyán György áll. A következő helyeket sorrendben Bige László, Széles Gábor, Veres Tibor, Felcsuti Zsolt, Kasza Lajos és Rákosi Tamás foglalhatta el a lap szerint.

Az idei listán négy új név található, közülük a legmagasabban a 26. helyen álló Jellinek Dániel, az Indotek-csoport többségi tulajdonosa nyitott. A 31. helyen jegyezték Schmidt Máriát és családját, vagyonukkal azonban a néhai Ungár András – a Terror Háza Múzeum főigazgatójának férje – korábban már szerepelt a listán. Szintén visszatérő a 94. helyezett Jászai Gellért, a Mészáros-cégcsoport egyik vezetője és résztulajdonosa. Két ingatlanfejlesztésben érdekelt üzletember, az 59. Pálos Titusz és a 98. Füzesi Attila azonban most került be először a százas rangsorba. A belépő szint, vagyis a 100. legnagyobb vagyon 8,2 milliárd forint, a helyezettek átlagvagyona 42,6 milliárd forint – derül ki az idei összesítésből.

A 100 leggazdagabb című kiadvány 2002 óta jelenik meg. A napi.hu tájékoztatása szerint a vagyonbecsléseket a Céginfo.hu céginformációs rendszer segítette, a kiadványban található szócikkek a nyilvános adatbázisokban közölt adatokon alapulnak.

/ATV nyomán Patrióta/

 

Kapcsolódó tartalmak